Bónyai Guszti 5 éve a séfünk. Idén, több vendégünkben ébredt egy vágy…és kérdezték, lenne-e mód elmenni Gusztival gombászni, horgászni?
Ugye a Facebookon látható volt több poszt ezirányú szenvedélyeiről, ez volt az ötletadó, a kedvcsináló egyeseknek…így született egy újabb programunk…pontosabban kettő. Természetesen csak jó előre egyeztetve! – ha azt szeretnék, hogy a vacsora elkészüljön.

Guszti, a szomszédos Szedresben lakik, a környéket ismeri mint a tenyerét, nagy természetjáró.

Ha már horgászat, nem valami rendes horgászhely ám! A Sió-Sárvíz 1 km-es sávja 100 éve még mocsaras, lápos terület volt, ma jórészt természetvédelmi terület. Itt-ott az erdőkben megbújnak kisebb-nagyobb, teljesen vadon maradt tavacskák. Melyek a csapadékmennyiségtől függően változnak, nyáron szinte ki is száradnak. Na, Guszti egyik ilyen titkos helye egy ilyen, csukáktól hemzsegő vadvíz. Emellett a Sión, a szedresi Ős-Sárvízen – mely egy tó,- és a Sárvízen szokott horgászni.

A másik állandó szenvedélye a gombászás. Arra már mi is volt, hogy elkísértük.
Természetesen időnként éttermünk konyhájára is jut belőlük. Gomba természetesen csak vizsgálat után!

Ha kedvet kaptál és megnéznéd saját szemeddel is, itt foglalhatsz:

További érdekességekért és ajánlatokést iratkozz fel hírlevelünkre:

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót és az adatvédelmi szabályzatot

Búcsúzunk egy szerelemtől...

Mai nappal végleg bezárjuk a Kiskastélyt.

Tisztában voltunk vele, - de így is vállaltuk, - hogy nem lehet rentábilisan üzemeltetni (ilyen árakon sem) egy 7 szobás, ilyen színvonalú kis hotelt. Olyan mértékű anyagi ráfordítást igényelne életben tartani, hogy feladjuk.

Köszönjük életünk egy meghatározó szakaszát, a sok szép emléket kollégáinknak, vendégeinknek.

Sok sikert, jó egészséget!